127 éve született gróf Széchenyi Zsigmond

127 évvel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot a magyar vadászati kultúra legkiemelkedőbb alakja, gróf Széchenyi Zsigmond, magyar vadász, utazó, író, múzeumunk névadója.
Alkotásainak köszönhetően még ma is köztünk él, örökre velünk marad, hiszen emlékét féltve őrizzük.

1938. január 23.
Camp Lothia, Bhopal State.
Ma nem megyünk ki hajnalban. Az éjszakai tigrishang arra késztet, hogy mindenekelőtt bevárjuk a bódákat végigjáró shikarik jelentését.
Egyébként ma lettem negyvenéves. Nem hinném, hogy különösképpen érdekelné az olvasót, viszont nekem igen jólesne, ha egy szép nagy tigrissel lepném meg magam.
...
A délelőtt eredménytelen hajtással telik. Eddigi ismeretlen részen vadásztunk, mintegy két óra járásnyira a tábortól. Meredek hegy-völgy egymást éri arrafelé, a hőség is kellemetlenkedett, ugyancsak megelégedtünk az ötórás kapaszkodással. A hajtók állítása szerint két medve, sőt párduc is került a hajtásba, hanem visszatörtek – a sok szakadék közt nem sikerült útjukat állni...
Hazaérve, sietve harapunk valamit, leöblítjük számtalan pohár vízzel és már sietünk is tovább.
Újabb hajtás készül...
Nemsokára a hajtás megindulása után két gyenge sambharbika vált át a völgyön, kettőnk állása között. Éppen csak agancsos fejük látszik ki a tüskés gaz közül, meg néha a nyakuk. Így vajmi bizonytalan lenne rájuk lőni, meg kéne várni míg a machanok keskeny nyiladékára kilépnek. Minthogy azonban silány fejdíszük nem kívánatos trófea, csupán a fényképezőgépeinket sütögetjük feléjük.
Alighogy eltűntek, két sambhar-tehén ugrik ki a szemközti domélre, nyomukban pedig csörtetve iramodik az ugyancsak jókora agancsú bika... Ilyen szép shabhart nem láttunk még. Meg is dobbantja szívemet a hosszú ágú, koromfekete agancs...
És amint átveti magát – elhibázom!
Ezt ugyan alaposan elszamárkodtam. Igaz, hogy nem volt könnyű dolog, hiszen csakúgy repült át a keskeny nyíláson. De hát miért nem lőttem korábban? Mialatt a völgyön átnyargalt, akár lövésre is ráértem volna. Negyvenéves korában máris hülyülni kezd a vadász?
Bosszankodásomat azonban hamarosan félbe kell szakítanom:
Három medve fekete figurája jelenik meg odaát!...
Egyik nagy, kettő valamivel gyengébb. Nyilván anyamedve, két tavalyi bocsával. Mozdulatlanul figyelnek a túlsó völgyparton...
Suttogva tárgyaljuk F-fel, vajon odalőjek-e?
Anyamedvét nem szokás ellőni a bocsok mellől. Viszont a kölykek úgyszólván anyányiak már...
Lövésemre az anyamedve hangtalanul összecsuklik. A bocsok pedig széjjelugranak. Egyikük Habib felé, másikuk ellenkező irányba, a hegyél mentén menekül. Mindkettőnk puskája megszólal. Habibé háromszor, a magamé kétszer...
Immár a negyedik medvémet lövöm három nap alatt...

Részlet Széchenyi Zsigmond Năhar című könyvéből