Múzeumok Éjszakája
Június 21-e nálunk is a Múzeumok Éjszakájának jegyében telt! Intézményünk – az állandó és időszakos kiállításai mellett – ezen az éjjelen különleges programokkal csatlakozott az országos eseményhez.
A Hatvany Lajos Múzeummal együttműködve öt állomáson vártuk a játékos kedvű látogatóinkat, akik – többek között – próbára tehették magukat fűszernövények illatának felismerésében, vagy éppen célba dobásban.
A Keleti udvarban óriás társasjátékkal, a szökőkút melletti térrészen vadétel kóstolóval, lepkecsapdázással készültünk az érdeklődők számára. Ez utóbbi program megszervezésében a Széchenyi Zsigmond Könyvtár közreműködött. De volt nemezelés és lepkekészítés – a Nyitott Ház Alapítvány részvételével. A Bajza József Gimnázium az új természettudományi laborjának bemutatásával, míg a Kocsis Albert Zeneiskola hangversennyel emelte a múzeumi rendezvények fényét.
Az este folyamán számos előadás is nagy érdeklődésre tartott számot. Így a kastély átalakulásának történetét, vagy a parlagi sas védelmét, a trófeák bírálatát ismertető prezentációk. Az időszaki kiállítási térben a szafari vadászatról, a világ vadászható fajairól, a vadászat társadalmi szerveződéséről hallhattak részletesen a hozzánk ellátogatók.
Sötétedéskor éjszakai állathangok felismerésére invitáltuk vendégeinket – interaktív játék keretében.
A rendezvény egész ideje alatt óránként indult ingyenes tárlatvezetés, mely hazai erdeink vadjait ismertette.
Az Élménytér nyújtotta szolgáltatásokra is rengetegen voltak kíváncsiak. Különösen népszerű volt a lézeres futóvadlövészet és apróvad vadászat, az íjászat, valamint a csúszda.
A komplexum valamennyi munkatársa nap, mint nap azon fáradozik, hogy valamennyi látogató kellemesen tölthesse szabadidejét intézményünkben! Ez a Múzeumok Éjszakáján sem volt másként! Köszönjük, hogy ilyen sokan minket választottak ezen az éjjelen!
Galériánkat a képre kattintva tekintheti meg: